Jan 25, 2013

Ágnes nap 2. - Csokoládés kevert (Κέικ με σοκολάτα)

Ezt a csokoládés süteményt akár tortaformában is lehet készíteni (24 cm átmérőjű), de fontos, hogy kapcsos legyen, hogy a széleit le lehessen utána venni és a formában szeletelni a süteményt. Nekem ilyenem nincs, így egy téglalpa alakú inox tepsiben szoktam készíteni, ebben is vágom fel, majd mivel ez tetős edény, ebben is tárolom. Tároláskor mindig lefedve kell tartani, hogy ne száradjon ki.


Jan 22, 2013

Ágnes nap 1. (gulyás)

Az utóbbi években kitaláltam, hogy bizony nem hagyom ezt a napot feledésbe menni. Úgyis annyi más olyan nap telik el különösebb megemlékezés nélkül, ami nekem pedig fontos lenne, hát ezt erőszakkal megünnepeltetem a jónéppel. Tavalyi névnapi beírásomban már leírtam, hogy mennyire nem egy fontos nap itt az Ágnes nap, nagyon kevesen tudják, hogy egyáltalán van ilyen névnap is.

Az idén is ugyanazokkal a barátokkal ünnepeltünk. Ez egy ezermester baráti család, akikről részletesen írtam ITT. A férfi most is végigdolgozta nálunk az ünnepet, alig ült valamit. Kivezetett nekem a balkonra egy konnektort, hogy nyáron tudjak úgy vasalni, hogy ne bentről kelljen kivezetnem a drótot. Áramvonalat vezetett el a balkonnak addig a sarkáig, ahol a nyári vendég-összejövetelek szoktak lenni és ahol eddig csak vakoskodtam. Fel is szerelt rögtön egy jó erős égőt, nekem csak valami szép világítótestet kell beszereznem. És nem utolsósorban, megoldotta a ház egész áramellátásának relé-n kívül való kapcsolását is, mert annyira érzékeny a relénk, hogy az áram minden kisebb változására folyton lenyomja az egész ház biztosítékát. Jöttem már úgy haza utazásról, hogy minden ami a mélyhűtőben volt, megromlott :( Most ez megoldódott, mikor itthon vagyunk relére kapcsolhatjuk az áramkört, ha elutazunk, kiiktathatjuk azt. Nagyon hálás voltam neki mindezekért a munkákért, hisz mesterember ilyen kisebb szerelésekért nem jön ki sajnos. Gyakorlatilag egész nap dolgozott és mindig ezt csinálja, mikor nálunk van, folyton szerel :)

Januári szösszenet

Ebben a hónapban ellustultam bloggolás szempontjából. Nem is kezdődött az év túl jól, igaz nem volt semmi egetverően rossz dolog. Én kissé elmaradtam mindennel, ilyen olyan okokból. A hónap és a 2013-s év gyönyörű napsütéssel kezdődött.


Jan 2, 2013

Újév

Az Újév éjszakája végül úgy alakult, hogy a 3 fiatal közül csak egyik maradt velünk. Még Karácsony után készült egy adag kurabjé (1 kg lisztből), ebből is nagyon sokáig maradt.


Újév éjszakáján sógórnőmnél voltunk. Én készítettem egy nagy adag muszakát, ami nagyon finomra sikeredett és a szokásos kalács alapú újévi vaszilopitámat.