Mar 30, 2013

Paradicsomos, olívabogyós kalamari

A Tiszta Hétfői ünnep egyik általam készített finomsága volt ez. Annyit érdemes előre tudni a kalamari, tintahal és társairól, hogy ha másnap fogyasztjuk, akkor számítsunk arra, hogy a húsa besötétedik. Ezeket jobban szeretem frissen, de másnaposan sem rosszak.
Az ételhez fagyasztott kalamari darabokat használtam fel, olyanokat amik tisztítva voltak ugyan, de nem teljesen bőrtelenítve.


Hozzávalók:

* 1kg kalamari (tintahal)
* 2 csésze kimagozott és nem túl apróra vágott eltett olívabogyó
* 300 gr paradicsomkonzerv vagy sűrített paradicsomlé
* 2 hagyma
* 2 cikk fokhagyma
* 1/2 maréknyi petrezselyemzöld
* kevés kapor
* olívaolaj, só, bors
* 1 pohár vörösbor

Elkészítés:

Az elkészítés úgy kezdődik, mint a görög ételek 90%-nál :) Apróra vágjuk a hagymát és fokhagymát, majd üvegesítjük a forró olívaolajon (1 ujjnyi). Ebbe majd belezúdítjuk a kalamarit, úgy fagyosan, majd kienged a lábosban.




Mikor már lesül, felöntjük a borral.
Ezután hozzáadunk minden mást, kivéve a zöldeket és az olívabogyót. Kóstolgatjuk, mikor majdnem puha a hús, akkor adjuk hozzá a petrezselymet, kaprot és olívabogyót. Összefőzzük, hagyjuk besűrűsödni a mártást, leellenőrizzük kóstolgatással, hogy minden meg van puhulva és lekapcsoljuk alatta a tüzet. 
Ez az étel akkor finom, ha már kissé hűlt és állt, szépen összeérnek az ízek, de úgy melegében is nagyon jó. Rizs talál hozzá köretnek.



1 comment:

whilehewasout said...

Hat ez nagyon nagyon jol nez ki!!