Nov 2, 2012

Datolyaszilvás sütemény (Κέικ με λωτός)

(Κέικ με λωτός - συνταγή στα ελληνικά στο τέλος του κειμένου)

Az idén rengeteg datolyaszilvánk lett. A datolyaszilva októberre érik be és olyan gyümölcs, amit nem lehet jól tárolni. Ha már leszedtük, nagyon hamar tocsogóssá válik, nagyon hamar erjedésnek indul. A gyümölcs fogyasztásának egyik titka éppen ez: akkor kell enni, amikor már túlérett, de még nem indul romlásnak. Tehát mikor nagyon puha. Ekkor kezünkbe vesszük, levágjuk a tetejét, mint egy kalapot és a belsejéből kikanalazzuk a nagyon édes húsát. Az ízét nem is tudom mihez hasonlítsam, mindenképpen van hasonlatosság a szilva és a datolyaszilva húsának az állaga között, talán kicsit az ízük között is. Gondolkodtam azon, készítsek belőle lekvárt, de közben egyéb eltenni-valóim voltak és egyszerűen nem értem rá. Így egy részét megettük, készítettem belőle az alább következő süteményt, egy része pedig lehullt és a fa alatt elromlott, jó kis természetes trágyát képezve.




A süteményhez alapul a már nagyon jól bevált meggyes sütemény receptemet vettem és kiegészítettem pár hozzávalóval. Nagyon finomra sikeredett.





Hozzávalók:

4 ek liszt
4 ek zabkorpa (quacker)
1 csésze tört dióbél
csipet só
1 kk vaníliapor
2 kk fahéj
1/2 kk szerecsendió
citromreszelék
2 kk sütőpor
25 dkg puha margarin
25 dkg cukor
4 tojás

egy nagy mélytányér datolyaszilva-hús

Elkészítés:

A mixerben a margarint és a cukrot habosra keverem. Hozzáadom egyenként a tojássárgákat. Kemény habot verek a fehérjékből és mostmár kézzel minden mást a keverékhez adok, a tojásfehérjét is belekanalazom, finoman összekavarom. 


Tepsibe öntöm és a tetejére kanalazom a datolyaszilvát. 180 fokon megsütöm, nem emlékszem sajnos mennyi ideig sütöttem, de addig amíg a teteje már jó barna lett, többet mint egy órát, mivel sok volt a datolyaszilva és féltem nem sül meg rendesen a belseje.
Mindenkinek nagyon ízlett.



Κέικ με λωτός

ΥΛΙΚΆ

4 κσ αλεύρι
4 κσ quacker
1 φλιτζάνι καρύδια ψιλοκομμένα
μία πρέζα αλάτι
1 κγ βανίλια
2 κγ κανέλα
1/2 κγ μοσχοκάρυδο
ξύσμα από ένα λεμόνι
2 κγ baking powder
25 dkg μαλακό μαργαρίνη
25 dkg ζάχαρη
4 αυγά

1 πιάτο βαθύ λωτός, μόνο τα κρέατα τους, που τα βγάζουμε με κουταλάκι

ΕΚΤΈΛΕΣΗ

1. Χτυπάμε στο μίξερ το μαργαρίνη και την ζάχαρη να αφρατέψουν.

2. Χτυπάμε σε σφιχτή μαρέγκα τα ασπράδια.

3. Όταν το πρώτο μας μείγμα αφράτεψε, κλείνουμε το μίξερ και ανακατεύουμε όλα τα άλλα υλικά και την μαρέγκα σιγά σιγά, μέχρι να γίνει  μία ομοιόμορφη ζύμη ρευστή.

4. Βάζουμε το μείγμα σε ένα ταψί περίπ. 30x22 εκ, και το ψήνουμε σε προθερμασμένο φούρνο, στους 180 βαθμούς περίπου ώρα.

No comments: