Mar 30, 2012

Csicseriborsó hamburger (Χάμπουργκερ από ρεβύθια)

Ez egy nagyon nagyon finom valami! Mikor készítettem, nem sok reményt fűztem hozzá, de gondoltam, kipróbálom. Hát az eredmény fergeteges sikert aratott! Alig várom, megint készítsek! 
A csicseriborsó nagyon jól helyettesíti a húst, igaz elég nehéz a gyomornak és aki nincs hozzászokva, az jobban teszi, ha nem zabál be belőle túlságosan:)
Meg hát hüvelyes, így serkenti a bélmozgást, tehát ne olyankor fogyasszuk, amikor este valami fontos találkánk van:)

Az étel érdekessége, hogy a csicseriborsót nem főzzük meg felhasználás előtt. Be kell áztatni a készítés előtt való nap estéjén hideg vízbe, majd másnap felhasználni. 
Írom is, én hogyan készítettem.



Hozzávalók:

300 gr csicseriborsó
2 közepes lila-hagyma
1/2 marék petrezselyem
1/2 marék menta
4-5 kanál liszt 
1 csapott kiskanál só
1 csapott kiskanál köménypor
1 kiskanál sütőpor
bors

A fenti képen látszik, mennyi petrezselymet és mentát tettem bele. A borsót, petrezselymet, mentát és hagymát együtt összemixeltem, de csak éppen egy kicsit, jó durvára törve hagytam a borsót. Hozzáadtam az egészhez a lisztet, sót, köményport, sütőport, borst és a kezemmel összemorzsoltam mindent. Ahogy a kezemmel gyúrtam, a hagyma kiengedte magából a nedvességet és összeállt a massza. Nem szabad túllisztezni, de annyi kell, hogy éppen összeálljon az egész. Nem lesz olyan keményre összeállt massza, mint a húsból, de csak annyira fontos összedolgozni, hogy ahogy betesszük a tepsibe, ne essen szét. 




Akkora pogácsákat készítettem, mint a hamburgerkenyerek. Én saját hamburgerkenyeret használtam fel, melynek a készítését ITT írtam le. Forró olajban kisütöttem mind, majd konyhapapírra szedtem.


A hamburgerzsemléket meg lehet kenni majonézzel, de én avokádó-krémet teszek, ez böjtös is. Majd egy másik postban leírom, hogyan kell készíteni, nagyon egyszerű.
Aztán jöhet, amihez mindenkinek kedve van, én tettem római saláta levelet, egy kerek szelet paradicsomot és egy szelet hagymát. Isteni volt!:)






Ez volt hozzá a saláta.)

1 comment:

whilehewasout said...

Hát ez csak finom lehet, csicseriborsóval és mentával! Micsoda párosítás : ) Teljesen sima fehérbabból csináltam "fasírtot" nemrég, mikor nem engedte a párom, hogy darláthúst vegyek (esetleges lóhús...), az is isteni finom volt!