Mar 14, 2011

Főzőmaraton utáni környezetbarát takarítás

Egy-egy ilyen görög főzőmaraton után, amilyen a mostani  3 napos ünnep volt, általában alaposan le szoktam merülni. Nem is annyira a fáradtságtól, mint attól, hogy teljesen kilengek a megszokott programomból azok alatt a napok alatt, de az utána következők alatt is, amikor megpróbálok kicsit pihenni. Így kell egy hét mire megint megy minden mint a karikacsapás. Persze az sem mellékes, hogy ilyen nagy főzések alatt/között/után ugye sokat kell suvickolni a konyhában a kályhát, mert valami mindig ide oda kifröcsög. Már elég régóta próbálkozom teljesen környezet és gyerekbarát dolgok használatával, következzen most Kreatív Törpmanó biztató írása mindazoknak, akik azt hiszik, szét kell a kezünket maratni az erős vegyületekkel ahhoz, hogy egy szétfőzött konyhát helyre pofozzunk.


Már egy jó ideje azon gondolkodtam, hogy miként tudnám megoldani az aragáz (tűzhely) tisztítását úgy, hogy minél kevesebbszer kelljen rászólnom a kicsikre, hogy nem szabad, ne fogd meg, ne szagold meg, MÉREG. Aztán valahogy beugrott egy vegyes emlék (Mamabeszélgetés emléke,olvasmányos emlék, s talán még facebook-os megosztás alapján), hogy itt van a jó öreg ecet és szódabikarbonát. Hogy ez a kettő csodákat tesz. Kipróbáltam, s tényleg.



Mióta kipróbáltam, feltűnően sok ecet és szódabikarbónát fogy házunk táján. Újabban ezt a kompozíciót használom konyhai robot, hűtő és mikro tisztítására is.

Ha többet akarsz tudni a környezetbarát, ergo bababarát takarítási tippekről, lehetőségekről, ITT van egy hasznos link.

Az eredeti beírás Kreatív Törpmanó-nál olvasható.

No comments: