Dec 22, 2009

Mézes stangli (Μελομακάρονο)

Hozzávalók:

* 125 gr vaj
* 2 kávéskanál citromhéj-reszelék
* 1/3 csésze cukor
* 1/3 csésze olaj
* 2 csésze közönséges liszt
* 1 csésze sütőporos liszt
* 1/4 mozsárban tört dió (darált, apróra vágott, stb.)
* 2/3 csésze narancslé
* 1 mokkáskanál szegfűszegpor
* 1 mokkáskanál fahéjpor
* szirup

Díszítéshez:

* 2 kanál törtdió
* 2 kiskanál szezámmag

Sziruphoz

* 1 1/2 pohár méz
* 1 1/2 pohár cukor
* 3 pohár víz
* 1 citrom leve



Elkészítés:

1. A mixerben összekeverjük a vajat, cukrot és a citromhéjreszeléket, addig amíg krémes állagúvá válnak. Lassanként hozzáadjuk az olajat és addig keverjük még amíg kissé habos lesz az egész.

2. Betesszük a matyukát:) egy nagy tálba, majd összekeverjük a kétféle liszttel, dióval és a narancslével, majd puha tésztát gyúrunk belőle. Mivel a liszt állaga különbözik országok és országok között, arra kell figyelni hogy a tészta állaga relatíve puha, de formálható legyen. Ez ügyben lehet variálni az olaj, narancslé mennyiséggel és persze a liszttel is.

3. Csapott kanálnyi mennyiséget kézbe veszünk és hosszúkás, lapos, tenyérnyi vagy meg kisebb hosszúkás fasírtkákat formázunk belőle (én az utóbbi alkalmakkor rákaptam a kerek fasírtformákra, de lapítva). Ez a hagyományos forma, de lehet készíteni kerek formájúra is, kinek hogyan esik jól. Kikent (vagy sütőpapíros) lapos tepsire helyezzük egymástól tisztes távolságra, megnyomjuk kicsit egy villával hogy laposodjanak és megszurkáljuk őket enyhén, majd közepes sütőben körülbelül 20 percig sütjük, amíg szépen megpirulnak (nem odasütni!!). Utána 5 percig még a tepsiben hagyjuk, majd áttesszük a grillrácsra hűlni. Közben elkészítjük a szirupot, a hozzávalókat addig főzzük amíg besűrűsödnek (kb. 5-10 perc).

4. A megsült, még langyos stanglikat belepakoljuk egy tálba rétegesen egymásra és közben locsoljuk őket bőven a sziruppal. A telepakolt tálban a szirup annyi kell legyen hogy majdnem ellepje a stanglikat, mert beszívják és nem marad belőle majdnem semmi egy nap múlva. Megszórjuk őket a szezámmag és tört dió keverékével. Mi akkor szeretjük ha nagyon szirupos, van aki szárazabban, ilyenkor jobban vagy kevésbé kell sziruppal locsolászni. Sokáig eláll, de igazi az első héten, főleg az első 2 napon. Minél latyakosabb annál tovább eláll csukott dobozban.

Dec 1, 2009

Karácsonyi szokások

Régen, még a mai nagymamák fiatalkorában, 40 nappal Karácsony előtt kezdődött a böjt, melynek célja az volt hogy a hívők lelkileg megtisztuljanak és felkészüljenek a Karácsonyi ünnepre, vagyis az Istenember születése üzenetének a befogadására.

Azoknál a családoknál ahol ezt megtehették, főleg falun, disznót hizlaltak, amit december 20-án, Szent Ignác napján vagy Karácsony elő napján kellett levágniuk a család férfiembereinek. A disznó húsát a magyar emberekhez hasonlatosan dolgozták fel, a kolbászokat felaggatták, kiszárították míg a zsírt tárolták és főzéshez használták. Karácsony elő-napján készítették el a háziasszonyok a hagyományos édességet a baklavát, amihez leheletvékony réteslapot nyújtottak és szezámolajat használtak. 

Karácsony előestéje az igazi nagy ünnepség előszele is volt, ekkor gyújtották meg a falu főtéren a "nagy tüzet", mely tűz azt a fényt szimbolizálta amit az Istenember születése hozott a földre. Ekkor kicsik, nagyok addig maradtak fent és lábon amíg bírták és amíg a hideg engedte, a tűz körül folyt a terefere. Ezt a szokást ma is tartják Észak Görögország faluiban. Éjfélkor a fiatalok, gyerekek felkerekedtek és elindultak a faluban betlehemezni. Ez a szokás ma is dívik, városon is, igaz hogy már jó pár nappal karácsony előtt kezdik. A szegényebb falukban régen, óriási jelentőséget tulajdonítottak ennek a szokásnak és annyira várták azt a gyerekek, hogy jóval karácsony előtt készültek rá. Nem is lehetett volna másként, olyan helyeken ahol akkora szegénység volt, hogy a gyerekeknek nem voltak cipőik sem. Ekkor a betlehemezés maga nem csak egyfajta szórakozás, megtisztulás, szokás, hagyomány volt, hanem egy óriási kihívás is, melynek teljesítéséhez össze kellett szedni kicsiknek, nagyoknak a bátorságukat, leleményességüket. A szülők, nagyszülők disznóbőrből készítettek sarukat a cipő nélküli gyerekeknek, kimondottan a betlehemezés éjszakájára, a regélők maguk pedig sokszor nagyon rossz időjárási körülmények között teljesítették a hagyományos előírásokat, kutyáktól botokkal védvén magukat.

Érdekességként kell megemlíteni, hogy a betlehemes ének a ház legidősebb asszonyához volt általában címezve és emlékeztetett a Heródes által elrendelt csecsemőmészárlásra. A ház asszonyai ajándékokat adtak a kis regélőknek, a mai pénzajándék helyett, a szegénységből kifolyólag azt adtak, ami otthon fellelhető volt: főtt cukros kukoricát, kis süteményeket, dióbelet, gesztenyét és cukorkákat. Ezt az ajándékozást sosem tartották, tekintették segítségnek, ezeket az ajándékokat a hála jeléül kapták a gyerekek, fiatalok azért,  mert elvitték a szent jókívánságokat az emberek otthonaiba.

Hajnalban, a regélés befejezése után minden gyerek kivett egy parazsat a főtéri nagy tűzből és azt hazavitte a szüleinek. Ez a parázs jelképezte a lelki fényességet amit az ártatlan gyermekek adnak a felnőtteknek.
Nagy jelentőséget tulajdonítottak a "podarikó"-nak. Ez tulajdonképpen egy hiedelem, aminek értelmében aki elsőnek lép be Karácsony előestéjének éjjelén a kántáló gyerekek közül a házba, az hoz szerencsét vagy szerencsétlenséget a ház lakóira, ezért nagy öröm volt ha valamelyik jó hírű, rendes gyermek kopogtatott be elsőnek. Ekkor a ház asszonya a gyerekeket a kandallóhoz vezette, ahol a gyerekek "szárnyasok!", "kecskék!", "juhok!", "selymek!" kiáltásokkal bedobálták az előkészített fadarabokat a tűzbe. Még elhangzottak olyan kívánságok is hogy jól tojjanak a tyúkok és szaporodjanak az állatok. Ezen kívánságsor, mely kifejezi az egyszerű ember rettegését attól, hogy az állattenyésztés, melytől az ő és családja megélhetése függ, nem megy jól az elkövetkezendő évben, azzal az utolsó kívánsággal fejeződött be hogy "...selymet adjon komámasszonyéknak a Jóisten és a kicsi Jézus!". 
Karácsony előestéjén jósolni is szoktak a következő év gabonatermését illetően, este a ház legidősebb asszonya betett 5 fadarabot a kandallóba, melynek mindegyike egy egy gabonafajtát jelképezett. Ha reggelre a fadarabok hamuvá égtek azt jelentette hogy jó termés várható az új évben. Ha csak pár fadarab égett le az 5 közül, akkor úgy hitték hogy azok a gabonafajták termelnek majd jól, amelyiket jelképező fadarabok jól elégtek. Ezek a szokások a termelők félelmeit fejezték ki, az elkövetkezendő évi termés miatt.

Egy másik szokás szerint Karácsony előestéjén minden család 3 darab parazsat vett ki a kandallóból melyek jelképezték a család Isten által való védelmezését, a család jólétét és a sikeres állattenyésztést.
A ház legidősebb férfiúja ugyanakkor egy gránátalma fadarabot vagy egy zsidó-tövis darabot dobott a tűzbe, ezt minden este egészen a Karácsonyi ünnepek bevégeztéig, vagyis Vízkeresztig. Azt a fadarabot ami mégsem égett el felakasztották a csűrben egy szegre, hogy szerencsét és jó termést hozzon, az égett fadarabokat, hamut pedig a szőlősbe vitték és elszórták, eldugták.

Régen Karácsony előestéjén vágták meg a Krisztus-kenyeret is, amit ma László-kenyérként és finomított változatában Szilveszter éjszakáján vágnak meg. Ezt a kenyeret a ház legidősebb asszonya készítette szódával (innen a szokás hogy manapság inkább sütőporos kevert tésztából készítik) Karácsony elő-napján, és belegyúrt egy pénzérmét. Karácsony előestéjén, a vacsora után megvágták, az első darabot az Istennek ajánlották, a másodikat a "háznak", a harmadikat az állatoknak, még egyet a termésnek, majd a maradékot felosztották a jelenlevők között. A szerencsés darab az volt amelyikbe az érme került. Ennek a szokásnak az ókori Görögországban találhatók a gyökerei. A nagymama az érmét egy kancsóra kötötte és ott maradt Vízkeresztig. Vízkeresztkor a legkisebbek ebből a kancsóból merítettek és ittak vizet, hívén hogy ez szerencsét hoz a házra. Az érmét eltették és a következő évben újra felhasználták a Krisztus kenyér készítésekor.

Karácsony reggelén a böjttől megtisztulva mentek a misére, majd következett a nagyon gazdag ünnepi ebéd ahol főfogás mindig a disznóhús volt. Ebéd után tánc és egyéb szórakozások váltogatták egymást, mindenki ünnepelt. Aznap nem szedték le az asztalt mert úgy tartották hogy Jézus is asztalhoz ül, így csak másnap reggel szedtek mindent össze. Jellegzetes és érdekes hogy régen Görögország legtöbb vidékén nem díszítettek karácsonyfát. Ez a szokás valószínűleg a rómaiaktól maradt a világra ahol karácsonykor faágakkal és lampionokkal díszítették a házakat, ablakokat.

A karácsonyfa díszítés ma már Görögországban is mindenhol "divat" lett, és az újjászületést, termékenységet szimbolizálja de ami a legfőbb, varázslatos hangulatot teremt a lakásban, és jó érzést lop kicsik nagyok szívébe, feloldja a mindennapok szürkeségét és ünnepi díszbe öltözteti a lakást.