Jan 3, 2007

Vaszilopita avagy a Király kenyere

Ezt az édességet csak szilveszterre szokás elkészíteni. A szokás eredete visszanyúlik valahová a bizánci évek elejére, amikor a Nagy Királynak az ünnepén, vagyis január elsején ezzel az édességgel kívántak az emberek egymásnak és a királynak boldog új évet. Kétféle változata létezik, az élesztős, vagyis a kalács jellegű és a cake, vagyis a kevert tészta jellegű. Én ez utóbbit részesítem előnyben, így az idén is ez készült. A sütibe szerencsepénzt szokás elrejteni, majd az újév beköszönte után (éjfél után vagy másnap reggel) illik megvágni, szétosztani a szeleteket a jelenlévőknek. Mindenkinek ezek után meg kell kotorászni a sütidarabját, majd az akinél a szerencsepénz találtatik, nagyon szerencsésnek érezheti magát:) Ugyanis ha pl. vállalati pitavágáskor találja meg a szerencsepénzt, akkor bizonyosan nyer valamit, sokszor egészen értékes ajándékokat. Otthoni pitavágásoknál inkább csak szerencsésnek tartják majd a többiek. Sok kisgyerekes háznál csalni szoktak, a gyerekek szeletébe rejtik az érmét:) Ez utóbbi kegyes csalást én is elkövettem az idén:)



Az én nagyon finom receptem a következő:
Hozzávalók:
250 gr vaj, 2 kiskanál citromreszelék, 2 1/2 csésze cukor, 6 tojás, 1 csésze sütőporos liszt, 2 csésze közönséges finomliszt, 1/2 kiskanál szódabikarbonát, 1 csésze tej, 2 kanál citromlé, 1/4 csésze darált pisztácia, 1/4 csésze darált dió, 1/4 csésze darált fehér mandulabél

Nekem az idén nem volt pisztáciám, így dupla adag mandulát tettem bele, nagyon finom lett. A nagyon puha vajat a mixerben habosra kevertem a citromhéjreszelékkel és a cukorral - ez kb. 10-15 perc. Amikor már majdnem háromszor akkorára nőtt, lekapcsoltam a mixert, áttöltöttem egy nagyobb tálba a masszát majd óvatosan, lassú mozdulatokkal minden más hozzávalót egy fakanállal belekavartam. Azért kell óvatosan kavarni, ne essen össze a felvert tojásos massza. Utána az egészet egy 28 cm átmérőjű kerek formába kell önteni, én egy ennek kb. megfelelő méretű téglalap formában sütöttem, sütőpapíron, így nem kellett vajazással vacakolnom. A recept szerint 30 perces közép-meleg sütőben való sütés után ki lehet venni és megszórni a díszítőanyagokkal, majd további 40 percet sütni. Én nem díszítettem, és kb. 1 órát sütöttem, kötőtűpróbáig. Azért biztos finomabb ha díszítjük, íme a hozzávalók:
1/4 csésze pisztácia, 1/4 csésze darált dió, 1/4 csésze vágott mandulabél, 1/4 csésze cukor

Miután kihűlt, kivágtam a 2007-t papírból, rátettem, majd megszórtam alaposan porcukorral és levettem a számokat, így lett rajta a 2007-s felirat. Siettem, ezért kapkodtam és kicsit a papírok elcsúsztak, nem igazán szép, de annál finomabb volt és még ma is az, pedig 31-én sütöttem.

Mézes disznósült (Χοιρινό στο φούρνο με μέλι)

Hát sikeres, boldog új évet kívánok mindenkinek! Ahogy sejtettem, nem volt időm ideülni és megörökíteni a történéseket, konyhai tevékenységeim eredményét, de ami késik nem múlik, így amit érdemes, azt bepótolom és beírom. Ez a disznósült tk. karácsonyi ebéd része volt, de megállja a helyét bármilyen ünnepi asztalnál, így gyorsan megörökítem.

Hozzávalók:
3 kilós malaccomb hálóba húzva
egy marék szegfűszeg
5-6 cikk fokhagyma
4-5 babérlevél, kisebb darabokra tördelve-vágva
só, bors
2 citrom leve
4-5 kanál vaj
1,5-2 kg krumpli
1 kg mogyoróhagyma
A sziruphoz:
100 gr vaj
3 kanál méz




Elkészítés:
A malaccombot behúzattam a hentessel hálóba. Szerintem és utólag jobb lenne abból a részből készíteni amiből a legfinomabb flekkeneket vágják, láttam a TV-ben egy főzős műsorban hogy megkérik a hentest, csontozza ki a darabot. Ezután otthon belül megkenegetik fűszeres vajjal és felcsavarják, összekötözik, legközelebb ebből a részből készítem ezt a sültet. Görögül "neframia" a neve, magyarul most ne kérdezzétek, mert nem tudom, lehet hogy pont a hosszú karaj? Majd megtudom és ideírom utólag. A húst körbe körbe megtűzdeltem szegfűszeggel, fokhagymával és darabolt babérlevéllel, úgy hogy mindegyikből egy sort képeztem a hús hosszában. Tehát egy sor szegfűszeg, egy sor babérlevél, egy sor fokhagyma, és megint. Csak a hús alsó felét nem tűzdeltem meg. Sóztam, borsoztam a húst és betettem egy tetővel rendelkező tepsibe, és pár órát lassú tűzön előresütöttem. Közben elkészítettem a krumplikat és hagymákat.



A krumplikat nagyobb darabokra vágtam és előresütöttem kicsit olívaolajban, úgyanígy a megtisztított kis fejű hagymákat. Ezután a hús mellé tettem őket és addig sütöttem, amíg minden szépen összesült. A húst időnként a sziruppal locsolgattam.
Különben ha egszerűsíteni akarjuk, akkor mindent előresütés nélkül egyszerre be lehet tenni a tepsibe és a sütőbe, csak ekkor nem mézesre kell készíteni a sültet, hanem citromosra, ugyanis 1-2 citrom leve megakadályozza, hogy a krumpli szétfőjjön, nyugodtan lehet bent 2 órát is a hússal a sütőben, többször készítettem, nagyon finom.