Oct 11, 2013

Disznóbab vagy fava bab (Κουκιά)

Ez az egyik legősibb kultúrnövény, őshazája Észak Afrika. Az ókorban általánosan elterjedt volt a fogyasztása, Görögországban a mai napig előszeretettel fogyasztják. Ami érdekes, hogy a görögök nagy része szenved a G6PD enzimhiánytól (Glükóz-6-foszfát-dehidrogenáz hiány), mely egy örökletes állapot és az ebben szenvedőkre nézve a fava bab egy veszélyes étel. Emiatt Görögországban a babák megszületésekor automatikusan elvégzik az egyszerű vértesztet, aminek alapján aztán közlik a szülőkkel ha a gyermeknél fennáll ez a probléma. 

A magok fehérjében és keményítőben gazdagok,  így takarmányként de emberi táplálékként is megállják a helyüket Görögországban (is). Zöld hüvelyű állapotában is készítenek belőle egyszerű, citromos salátákat, de a nagy babokat is előszeretettel fogyasztják.

Első variáció: Főtt bab szkordaliával


Hozzávalók:
(4-5 személyre)

1/2 kg száraz disznóbab
2 száraz közepes lila hagyma apróra vágva
1/2 - 1 csésze olívaolaj
só, bors, oregánó (szurokfű)

Elkészítés:
Egy éjszakára beáztatjuk a babokat, majd kiszedjük egy kés segítségével mindegyikből egyenként a fekete közepét. Főzés előtt leöntjük róla a vizet és fazékba tesszük, annyi hideg vízzel leöntve, hogy jól ellepje a babokat. Amikor elkezd főni és a víz befeketedik, leöntjük róla ezt az első levet, majd felöntjük az egészet újból forró vízzel. Addig főzzük, amíg majdnem puhák. Ekkor hozzáadjuk a többi hozzávalót és addig főzzük, amíg teljesen megpuhulnak és sűrű olajos mártásban maradnak.

Ezt általában "szkordáliával" (fokhagymás krumplipüre) tálalják.







Második variáció: Főtt paradicsomos bab szkordáliával


Hozzávalók:
(4-5 személyre)

1/2 kg száraz disznóbab
2 száraz közepes lila hagyma apróra vágva
1/2 - 1 csésze olívaolaj
só, bors, oregánó (szurokfű), rozmaring ágacska, babérlevél, édes piros paprika
paradicsompaszta

Elkészítés:

Majdnem ugyanúgy mint az előbbi variációnál, csak utolsó lépésként még hozzáadjuk a paradicsomlevet vagy -pasztát és készre főzzük.









3 comments:

Anonymous said...

Szia!
A paradicsomos bab esetében a fotókon úgy tűnik, hogy előbb a hagymát pároltad meg, és arra tetted a babot - jól látom? Viszont a leírás alapján főzni kell a babot és ahhoz adni a nyers hagymát. Bocsi, hogy értetlenkedek, de szeretném elkészíteni, és szeretnám, ha jól sikerülne:-) Köszi, Éva

Anonymous said...

Ismét a pár nappal ezelőtti hozzászóló vagyok - még egy kérdésem lenne. A babok fekete részét miért kell kivágni? Jó kis babra munka...
köszi, Éva

Agnee Vyrini said...

Hát bocsánat, de most vettem észre a megjegyzést. Ennek a disznóbabnak van egy fekete "szeme". Ahhoz, hogy jól megfőjjön, ezt ki kell szedni, így a víz jól be tud oda is jutni és a babok megduzzadnak. A babot először megfőztem, utána tettem rá az olajon párolt hagymára, majd főztem készre.
Sok sikert!